Üvegfestés hideg

Hidegfestéses technika. Ennél a meg tervezett vagy lemásolt minta kontúrjait az üveg felületére egy tubusos ólompasztával visszük fel. Miután megszáradt a kontúrokon belül kitöltő festékkel dolgozunk. Ami ált. alkohol alapú színes festék, létezik fedő és fényáteresztő. Fedő színek fehér, fekete, arany, réz, bronz .A fehérrel és feketével kevert színek is fedővé válnak. A cirom, piros, zöld, kék ált. áttetsző. Leginkább a sima felületű üveg jó erre a célra.


Ezt a technikát inkább kisebb használati tárgyakon alkalmazhatjuk. Képkeretek, mécsesek, üvegek gyönyörűen díszíthetőek vele. Nagyobb ablakokon, külső téren szigorúan tilos mivel nem időtálló, karcolásoktól, savas esőtől tönkremegy. Ezen kívül nem építészeti célra használjuk. Az alapok elsajátításával, sok gyakorlással a művészi üvegfestés szintjét is elérhetjük.


A népies üvegkép festészet antik előzmények után alakult ki. Bizánci művészet: V.-XVII. század:


Az ALEXANDRIAI kézművesek technikája az üvegre applikált aranylemez BIZÁNC (Konstantinápolyban jelent meg és került át a késő középkorban Itáliába. A 13.-14. században egy aranylemezt az üveg hátlapjára erősítették, majd megcsiszolták és fekete háttérfestéssel az ábrázolást kép szerűvé tették.

ARANY HÁTTÉR= a túlvilág a mennyország jelképe.(színszimbolika)


Ekkortól festettek fedőfestékkel az üveglap hátuljára. Ezt a technikát használták reliefeken, majd Közép-Itáliában házi oltárokon, önálló képként északon terjedt el. Franciaországban és Angliában 1309 körül oltárok, szentségtartók, ékszeres dobozok díszítéseként tűnt fel.

A késő középkor végén vált csak önálló műfajjá. Velencében, MURÁNÓBAN virágzott fel először ez a művészeti ág. Muránó volt a legnagyobb üvegmegmunkáló központ is. A 14. századtól a 16. századig fejlődésnek indult az üvegkép festés, és a RENESZÁNSZ korban érte el színvonalának tetőfokát (Albrecht Dürer grafikái nyomán is festettek.)


A 17. században kezdődött eldurvulásuk a népies kép irányába. Ezt követően elterjedt az Alpoktól északra a Németalföldön, majd Svájcban. (németalföldi stílus) (reneszánsz ornamentika)

Innentől iparművészeti célokat szolgált, pl.: korsókon jelent meg. Az üvegkép festészet alkalmazása szinte minden európai országban bekövetkezett:

  • Olaszország (mitológiai jelenetek)

  • Franciaország (barokk stílus) bútorokon is


Az üvegkép festészet másik ága a vidékek fontos manufaktúrájaként alakult ki: a népies üvegkép festészet (képek!) Magyarországi központja, Füzesmikola.

A 17. szd.-ban a műhelyek a földművesek mellékfoglalkozásaként családi körben működtek, a kontúrozást általában nők végezték, a férfiakra az asztalosmunka és az anyagbeszerzés hárult A készítő művész többnyire ismeretlen maradt. Később egyes családok már az üvegképek eladásával foglalkoztak, piacra vásárra hordták azokat. Jellemző: NAIV stílus, vallási és egyéb témák, házi áldások, tükörre festett képek.



A 18-19.. századtól az üvegképek kifejezetten templomi táblaképekre ikonokra hasonlítottak, FESTŐIK már képzett, gyakorlott táblakép festők lehettek,szintén vallási témákat festettek pl.: Mária, angyali üdvözlet, Jézusábrázolások.

Ide tartoznak az úgynevezett házi áldások is. = ÜVEGIKONOK


IKON= Fatáblára festett, arany vagy fémlemez háttérrel, olykor drágakövekkel díszített szentkép, kegykép. Tiszta színek határozott körvonalak jellemzik.

Témájukban szigorú vallásos behatárolódás jellemző: Prantokrátor, Mária és a Kis Jézus, Szt. György stb.

IKONOSZTÁZ: Ikonok, sűrű falszerű, témájában egymáshoz kapcsolódó elrendezése az oltár előtt.

Tömegtermelésük a 19. szd. Második felében a 20. szd elején kezdődött el.

Napjainkban lakások ajtóin, kisebb dísztárgyakon, találkozhatunk ezzel a technikával, de szinte minden ami üveg megfesthető vele.




Powered by: websos.biz